Museum Dance Off 5
Immár ötödik alkalommal rendezik meg a Museum Dance Off nevű versenyt, melyen a világ minden múzeuma részt vehet egy táncos videóval. A verseny lényege, hogy egy szabadon választott zenére a múzeum dolgozói (akár a látogatók bevonásával) az intézményben táncolnak, ezt rögzítik és mindenki láthatja, hogy milyen hangulat és jókedv uralkodik a különböző múzeumokban. Ezzel egyrészt a múzeum egy másik oldalát is meg lehet mutatni a közönségnek, másrészt a kollégákat is ki lehet szakítani a mindennapi rutinból és rávenni őket, hogy valami egészen mást csináljanak.
A vidám felvételek elkészítése után kezdődik csak a verseny, a rögzített anyagot régiónként minden jelentkező feltölti, majd ezután szavaz a közönség az általa legjobbnak vélt videóra. Első körben régiónként kiválasztják a legjobbakat, majd pedig a nemzetközi finálé következik, amikor is a legjobbak közül megszavazzák a végső győztest.
Tavaly a Herman Ottó Múzeum győzedelmeskedett, így a magyar múzeumoknak is minden esélye megvan a sikerre. Táncoljunk minél többen!
Jelentkezési határidő: március 26.