MUZEUM@DIGIT 2016 előadók

 

Ineta Zelča Sīmansone

Ineta Zelča Sīmansone

Ineta Zelča Simansone muzeológus és múzeumi szakember, aki mögött több mint tíz éves tapasztalat áll a történelem, az oktatás és a múzeumi tanulmányok terén. Karrierjét múzeumpedagógusként kezdte, majd a múzeumi kommunikációra szakosodott. Öt évig a Lett Nemzeti Művészeti Múzeum kommunikációs főosztályának vezetője volt, 2012 óta a Creative Museum nevű független think-tank intézmény igazgatója. A Creative Museum kritikusan és előremutatóan tanulmányozza a lett múzeumi szektort, kutatásuk fókuszában a múzeumok és a kreatív ipar kapcsolata áll. Ineta számos nemzetközi múzeumi szervezet, többek között az EMF, az ICOM és a NEMO (Network of European Museum Organisations) tagja. 2014 óta a NEMO „Múzeumok és a Kreatív Ipar” nevű munkacsoportjának vezetője. Fő érdeklődési köre a múzeum menedzsment, a múzeumok és a kreatív ipar, valamint a múzeumpedagógia és a programszervezés.


Tom Pursey

Tom Pursey

Tom Pursey a Flying Object nevű londoni kreatív ügynökség társalapítója és kreatív igazgatója. A cég elsősorban installációkkal, videókkal és interaktív digitális megoldásokkal foglalkozik. Legutóbbi munkáik közé tartozik a „Tate Sensorium”, amely egy díjnyertes multiszenzoros kiállítás a Tate Britain-ben; a „YouTube A-tól Z-ig” nevű projekt, amely a videomegosztó 10 éves fennállását ünnepli; valamint a British Council részére készített „Mix the Play” címet viselő interaktív platform, amely a látogatókat valamilyen digitális eszköz segítségével egy színdarab rendezésébe vonja be.


John Cheeseman

John Cheeseman

John Cheeseman a Mosman Art Gallery (Sidney, Ausztrália) igazgatója, a Regional and Public Galleries of New South Wales elnöke és az AVICOM vezetőségi tagja. Korábban a Blacktown Arts Centre igazgatója volt, továbbá kulturális szervezőként, fejlesztőként, kurátorként és gyakorló művészként is tevékenykedett. Szívesen támogat interpretatív projekteket, művészeteket ötvöző gyakorlatokat, érdeklődik a társadalmi elkötelezés és az új technológiák iránt. Napjainkban több Kelet-Ázsiával kapcsolatos projektben és nemzetközi cserében vesz részt.


Dr. Alessandro Califano

Dr. Alessandro Califano

Dr. Alessandro Califano a keleti tudományok tudósa és fotográfus. Róma város örökségi főosztályának szenior kurátora, a Római Kortárs Művészeti Múzeum könyvtárának és levéltárának vezetője, továbbá a Közép-Ázsiai UNESCO kulturális tanácsadója 2008 óta. 2011-ben alapító tagja volt az OSACA-projektnek (Open Source Alliance of Central Asia) – jelenleg Franciaországban él, ahol létrehozta a L'Archive aux Arts nevű kulturális központot.


Nadja Valentinčič Furlan

Nadja Valentinčič Furlan

Nadja Valentinčič Furlan a Szlovén Néprajzi Múzeum múzeumi tanácsadója és a Néprajzi Filmek Főosztályának vezetője. Ő felelős továbbá a szlovén szellemi kulturális örökség vizuális néprajzi jegyzékéért is. Gyakran publikál a vizuális antropológiáról, az audiovizuális kommunikációról a kiállításokban és az örökségi, életrajzi és etikai témájú filmek bemutatásáról. Tagja a VANEASA (Visual Anthropology Network within the European Association of Social Anthropologists) vezetői bizottságának és az AnthroVision nevű online kiadvány szerkesztőbizottságának.


Török András

Török András

Török András (1954) várostörténész, kulturális menedzser, angolt, történelmet, tanult az ELTÉ-n, fiatal kora óta érdeklődik a fotográfia iránt. 1998 és 2003 között ő volt a Mai Manó Ház alapító igazgatója. A Fortepan projektet segíti és figyelemmel kíséri indulása óta, 2014 óta az általa vezetett Summa Artium nyújtja a Fortepannak az intézményes hátteret. Legújabb könyve: A nevezetes magyar Országház, és a tér, ahol áll (2015, társszerző: Wachsler Tamás), melyben számos Fortepan kép szerepel.


Szatucsek Zoltán

Szatucsek Zoltán

Szatucsek Zoltán (1969) a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa, az újonnan létrehozott Nemzetközi kapcsolatok és EU projektek igazgatóságának vezetője. Történész szakon szerzett diplomát a Debreceni Egyetemen, majd az Országos Levéltárban modern iratokkal és a gyűjtőterülettel foglalkozott, az utóbbi években pedig szakterülete az elektronikus iratok és a levéltári anyag digitalizálása. 2006 és 2013 között vezette az Országos Levéltár elektronikus levéltári projektjét. A levéltárat számos szakmai bizottságban képviseli nemzeti és nemzetközi szinten. Tagja az Európai Bizottság által felállított European Archives Group szakértői testületnek, elnöke az elektronikus iratok levéltári megőrzésével foglalkozó DLM Forum alapítványnak. Szakmai érdeklődési területe a levéltártörténet, levéltárelmélet és a kulturális emlékezet intézményeinek szerepe napjaink társadalmában.


Aleš Kapsa

Aleš Kapsa

Aleš Kapsa a csehországi Uhersky Brodban található Johannes Amos Comenius Múzeum múzeumi szakembere. Diplomáját 1995-ben szerezte meg film szakon Prágában, majd a múzeumhoz került, ahol programszervezőként és videóspecialistaként dolgozik azóta is. Munkája során számos néprajzi, topográfiai és művészeti témájú filmet készített már a múzeum számára. Aleš Kapsa a Musaionfilm nevű filmfesztivál programfelelőseként is tevékenykedik az esemény 1998-as alapítása óta. Ő állítja össze a programot, népszerűsíti a fesztivált, biztosítja a profi trénerek részvételét és a kiválasztott filmek kivitelezését, továbbá a fesztivál díjainak kiosztásában is részt vesz. Ezen kívül közreműködik a fesztivál utómunkálataiban is, a videók archiválásától kezdve a más intézmények számára való bemutatáson keresztül az „Echoes of the Musaionfilm” megvalósításáig.


Tari János

Tari János

Az AVICOM elnöke, a Károli Gáspár Református Egyetem Kommunikáció és Médiatudományi Tanszékének egyetemi docense. 33 évnyi, Néprajzi Múzeumban végzett főmuzeológusi tevékenysége során számos néprajzi és antropológiai dokumentumfilm, interaktív múzeumi kiállítás, audiovizuális installáció és publikáció alkotója, valamint a néprajzi digitális filmarchívum létrehozója, 1992 óta az AVICOM tisztségviselője.


Fejes Ildikó

Fejes Ildikó

1967-ben született Budapesten, egyetemi tanulmányai végén az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem és régészet szakon fejezte be. 2008-ban posztgraduális képzés keretében a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán okleveles európai szakértő diplomát szerzett, 2014-ben a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán Arts&business manager képesítést. Több, mint 25 éve dolgozik a Magyar Nemzeti Múzeumban: többek között adatbázis építésekben, internetes és multimédia tartalomfejlesztési projektekben vett részt, európai uniós projektekben intézményi projektmenedzsment feladatokat látott el. 2011 óta az Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központ (OMMIK) vezetője, 2016 júliusától az ICOM AVICOM Múzeumi Új Audiovizuális, Kép- és Hangtechnológiák Nemzetközi Bizottság vezetőségi tagja.


Vágó Krisztina

Vágó Krisztina

Vágó Krisztina a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban programkoordinátorként kezdte múzeumi pályáját, majd csatlakozott a digitális tárlatvezetési megoldásokkal foglalkozó XPONIA csapatához. Feladata a cég által kínált technológia megismertetése a magyar múzeumvilág szereplőivel, valamint a múzeumokkal való közös munka egyengetése, a projektek menedzselése a kezdeti szakasztól a megvalósulásig.


Horváth Ádám

Horváth Ádám

Horváth Ádám fő célkitűzése, hogy elősegítse a múzeumok és könyvtárak adatbázisaiban őrzött adatok webes adatokká való konvertálását, azaz a múzeumok és könyvtárak adatainak a publikálását a szemantikus weben. Horváth Ádám az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett magyar nyelv és irodalom, és könyvtár szakon 1980-ban. A diplomamunkáját információelméletről írta. Programozói végzettségét 1984-ben a SZÁMALK-ban szerezte. 2001-től 2011-ig az Országos Széchényi Könyvtár Informatikai igazgatója volt. Később a Szépművészeti Múzeumban a gyűjteménykezelő rendszerekkel (TMS, MuseumPlus) és a múzeumi szabványokkal (LIDO, CIDOC-CRM) is megismerkedett. Jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum Központi Könyvtárának a vezetője. A Nemzeti Múzeumban a HUNTÉKA-M múzeumi és a HUNTÉKA könyvtári rendszerek szakértője lett. Projektvezetője volt könyvtári (rendszerköltöztetés), hálózati (alkalmazott protokollok: Z39.50, SRU, OAI-PMH), valamint szemantikus web projekteknek (főbb alkalmazott ontológiák: RDFDC, SKOS, FOAF, OAI-ORE, FRBRoo, CIDOC-CRM).


Szakadát István

Szakadát István

Szakadát István, matematikusmérnök, szociológus, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének munkatársa a magyar digitális kultúra kezdeteitől fogva aktív résztvevője volt fontos kezdeményezéseknek (ABCD, MozgóKépTár, Internetto, Origo, NDA, NAVA, MOKK, Mindentudás). A gyakorlatban szerzett tapasztalatok alapján több elméleti cikke, könyve jelent meg az új média sajátosságairól. Ezzel párhuzamosan a cselekvés- és játékelmélet területén is több könyvet írt.


Ungváry Rudolf

Ungváry Rudolf

Okleveles gépészmérnök, információs mérnök, az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott tudományos főmunkatársa. Szakterületei: a rendező rendszerek (osztályozási rendszerek, információkereső nyelvek, névterek, ismeret/tudásszervező rendszerek), konceptuális adatbázistervezés, adatcsere-formátumok (MARC, DC, CIDOC, SKOS stb.), metaadatok.


Dragos Neamu

Dragos Neamu

Dragos Neamu a Romániai Múzeumok Nemzeti Hálózatának alapítója, nagy tapasztalattal rendelkezik a múzeumi és projekt menedzsment terén. 2005-től kezdve számos nemzeti és európai projektben vett részt, melynek köszönhetően új utakat nyitott meg a romániai muzeológia előtt. 2014-ben bekerült a NEMO (Network of European Museum Organisations) vezetőségébe, 2016 óta pedig a román kulturális miniszter tanácsadója a kulturális, múzeumi és kreatív szektort illetően. Ezen kívül tagja egy európai munkacsoportnak, amely kulturális üzleti modellek és vállalkozások vizsgálatával és támogatásával foglalkozik.


Pavel Kats

Pavel Kats

Pavel Kats az Europeana technológiáért felelős főmunkatársaként tevékenykedik. Ő felügyeli az Europeana technikai infrastruktúráját és technológiai hálózatát. Jelenleg kutatóként vesz részt egy projektben, melynek célja a tartalom aggregáció megközelítésének és technológiájának fejlesztése az Europeanán belül.


Marcin Klos

Marcin Klos

Marcin Kłos történészként végzett a Gdanski Egyetemen, a múzeumi szektorban 2007 óta tevékenykedik. 2007 és 2015 között a Gdanski Nemzeti Tengerészeti Múzeumban dolgozott, ahol eleinte a hajóépítés-történeti gyűjtemény kurátora, majd digitalizálási koordinátor volt, utóbb pedig az Informatikai Főosztály vezetője lett. Jelenleg a Gdanski Történeti Múzeum Digitalizálási Főosztályának vezetője. 2008 óta vesz részt a kulturális örökség digitalizálásában, fő érdeklődési körébe a metaadat sémák és az intézményi digitalizálási folyamatok tartoznak. A SPECTRUM gyűjteménykezelő rendszer támogatójaként társszerzőként részt vett a rendszer lengyel változatának fordításában, melyet a lengyel Múzeumok és Közgyűjtemények Nemzeti Intézete adott ki. Utóbbival 2011 óta digitalizálási szakértőként működik együtt, továbbá szakértői csoportok tagja, tréner és az Intézet nemzetközi képviselője.


Lada Dražin-Trbuljak

Lada Dražin-Trbuljak

Lada Dražin-Trbuljak művészettörténet és olasz nyelv és irodalom szakon végzett Zágrábban, 1987-ben. 1994 óta tevékenykedik kurátorként és a webes megjelenések és filmek kapcsán tanácsadóként a horvát Múzeumi Dokumentációs Központban (MDC). Ő az MDC weboldalainak és online eseménynaptárának a főszerkesztője, továbbá nyomtatott és elektronikus kiadványok szerkesztésében is részt vesz. Emellett számos webes projekt menedzsere, koordinátora és szerkesztője.


Martha Henson

Martha Henson

Martha Henson sok időt tölt a játékokról való elmélkedéssel. Míg a Wellcome Collection intézménynél dolgozott, létrehozta a nagy sikerű „High Tea and Axon” nevű játékokat, és azóta is számos játék és játékos élmény megalkotásában vett részt, például a Utah állambeli Természettudományi és Történeti Múzeum megbízásából. Martha a Londoni Nevelési Játékok (London Educational Games) találkozó társszervezője, emellett számos helyen beszélt és publikált már a játékokról, amelyekről workshopokat is szokott tartani.


Dr. Michael H. Faber

Dr. Michael H. Faber

Dr. Michael H. Faber 1953-ban született, a kulturális antropológia és az európai néprajz tudósa, az AVICOM alelnöke. A Rajnai Szabadtéri Néprajzi Múzeum (LVR-Freilichtmuseum Kommern – Rheinisches Landesmuseum für Volkskunde) igazgatóhelyettese és a Kommunikációs Osztály vezetője.


Karina Durand Velasco

Karina Durand Velasco

Karina Durand Velasco tanácsadó a muzeológia, a múzeumpedagógia és a multimédia területén, valamint nagy tapasztalattal rendelkezik a múzeumi marketing, a kulturális turizmus és a kulturális menedzsment terén. Már több kulturális és oktatási intézménnyel, illetve ügynökséggel működött együtt kulturális, turisztikai és marketing projektek kapcsán. Több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik a múzeumok és oktatás terén, tanulmányait régészet, valamint muzeológia és turisztika szakon végezte. Jelenleg a mexikói ICOM és az AVICOM vezetőségi tagja.

Kapcsolat

MNM OMMIK

1053 Budapest
Magyar u. 40.
Telefon: 06-1-327-7700/598
E-mail: ommik@hnm.hu
Web: ommik.hu

Kapcsolat

Magyar Nemzeti Múzeum

1088 Budapest
Múzeum krt. 14-16.
Telefon: 06-1-327-7749
E-mail: info@hnm.hu
Web: www.hnm.hu