Pályázat hazai és nemzetközi műemlékvédelmi és régészeti konferenciákon, rendezvényeken, kiállításokon, mesterkurzusokon és szakmai továbbképzéseken való részvétel támogatására
Pályázat hazai és nemzetközi műemlékvédelmi és régészeti konferenciákon, rendezvényeken, kiállításokon, mesterkurzusokon és szakmai továbbképzéseken való részvétel támogatására.
Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- részvételi díj,
- utazási költség,
- szállásköltség.
Altéma kódszáma: 207104/77
Pályázók köre: Pályázatot szakmai szervezetek, szakmai szervezetek által delegált személyek, magánszemélyek nyújthatnak be, utóbbi esetben egy szakmai szervezet írásos ajánlásával. A kollégium kizárólag előadással, prezentációval, poszterrel, vagy erre vonatkozó felkéréssel rendelkező, illetve nemzetközi szakmai szervezet vezetői tanácskozásán részt vevő, tisztségviselő pályázókat támogat!
Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. március 1.–2018. február 28.
Pályázat benyújtásának határideje: március 24.