Pályázat legalább két hónapig nyitva tartó időszaki kiállítások, valamint a hozzájuk kapcsolódó kiadványok és pedagógiai programok támogatására

Az NKA Közgyűjteményi Kollégiuma pályázatot hirdet legalább két hónapig nyitva tartó időszaki kiállítások, valamint a hozzájuk kapcsolódó kiadványok és pedagógiai programok támogatására. Nem nyújtható be pályázat azon szakmai programokra, amelyeket a Közgyűjtemények Kollégiuma a 2016. évi pályázati felhívás keretében már támogatásban részesített.

Altéma kódszáma: 204106/281 

Pályázók köre: hazai és határon túli (jelentős magyar vonatkozásokkal bíró) működési engedéllyel rendelkező muzeális intézmény. Nem jogi személy esetében annak fenntartója nyújthat be pályázatot.

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2017. június 1.–2018. április 30.

Az elbírálásnál előnyt jelent:

  • A 2011–2016. között kiemelkedő, a pályázó intézményben a helyi identitás erősítéséhez kapcsolódó tárgygyarapodást, tudományos eredményeket, jelentős restaurálási munkákat, illetve még soha be nem mutatott gyűjteményegyütteseket tartalmazó kiállítások megvalósítása.
  • Ha az időszaki kiállítás vándoroltatható, vagy oktatási intézményben, művelődési házakban, más közgyűjtemény-típusban kiállítható változatát is elkészíti, és mellékeli a bemutatások programtervét is.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

Kiállítás megvalósítása esetén:

  • tervezési költség (installációhoz),
  • kivitelezési költség (installációhoz),
  • installáció (vitrin, érintőképernyő, projektor stb.),
  • szállítási költség,
  • szakmai anyagköltség,
  • reklám- és propagandaköltség,
  • műtárgyvédelmi eszközök (kiállításhoz közvetlenül kapcsolódóan),
  • restaurálás költsége,
  • konzerválás költsége.

Kiállításhoz kapcsolódó kiadvány(ok) hagyományos megjelentetése esetén:

  • illusztrátori tiszteletdíj,
  • fordítói tiszteletdíj,
  • lektorálás tiszteletdíja,
  • szerkesztői tiszteletdíj.

A fenti tiszteletdíjak kifizetése lehet dologi (számlás) kifizetés vagy személyi jellegű kifizetés is.

  • nyomdai előkészítés,
  • nyomdaköltség.

Kiállításhoz kapcsolódó kiadványok(ok) digitális megjelentetése esetén:

  • a tartalom elektronikus megjelentetésének költségei,
  • CD/DVD gyártási költségek.

Pedagógiai program megvalósítása esetén:

  • szakmai anyagköltség (a foglalkozás alapanyag és fogyóeszköz igénye),
  • műtárgy-másolatok készítés (tiszteletdíj, szakmai anyagköltség, szállítás).

Pályázatok benyújtásának határideje: 2017. április 19.

További információk >>

Kapcsolat

MNM OMMIK

1053 Budapest
Magyar u. 40.
Telefon: 06-1-327-7700/598
E-mail: ommik@hnm.hu
Web: ommik.hu

Kapcsolat

Magyar Nemzeti Múzeum

1088 Budapest
Múzeum krt. 14-16.
Telefon: 06-1-327-7749
E-mail: info@hnm.hu
Web: www.hnm.hu