5. Digital engagement stratégia

Napjainkra a digitális kommunikáció az intézményi kommunikáció fontos elemévé vált, így a múzeumok számára is életbevágó, hogy egy olyan digitális stratégiát dolgozzanak ki, amelynek irányelvei meghatározzák a digitális eszközök használatának módját a látogatókkal való kapcsolatfelvételben és a látogatók múzeumhoz való kötődésének erősítésében.

Mivel a digitális média a modern intézmények számos területét érinti, fontos, hogy az intézmények működésében központi helyen szerepeljen. Ahhoz pedig, hogy ez megvalósulhasson, tudni kell, hogy mit is teszünk a digitális világban – ehhez pedig egy stratégia kell. A stratégia mondja meg, hogy mit, milyen célokat kívánunk elérni és hogyan jutunk oda.

A digitális elkötelezés (digital engagement) napjainkban az egyik legjobb lehetőség arra, hogy elérjük az embereket, lekössük a figyelmüket, illetve értéket teremtsünk. A folyamat lényege, hogy kialakítsunk egy olyan eszközrendszert, amely segítségével a látogatók elköteleződnek a múzeum mellett, hűek lesznek hozzá és később is szívesen visszatérnek. A digitális világ térhódítása és a digitális eszközök számtalan fajtája arra inspirálja a kulturális intézményeket, hogy nyitottabbak legyenek a társadalom irányába, sokkal inkább fogyasztóként tekintsenek a látogatókra és többek legyenek egy oktató és szórakoztató intézménynél.

A sikeres digital engagement-stratégiához valójában három dolog szükséges:

  • a munkatársak energiája és lelkesedése
  • kreativitás és projekt menedzsment ismeretek
  • helyes kérdések feltétele és megválaszolása (pl. a vízióról, látogatókról, a siker méréséről, trendekről, stb.)

A stratégia kialakításában nagy segítséget nyújt az ún. digital engagement framework, amelyet Jasper Visser és Jim Richardson alakított ki. A rendszer a tervezés minden fontos elemét tartalmazza, amelyek segítségével a víziótól el lehet jutni a látogatók elköteleződéséig. Az eszköz a digitális és online elkötelezés-stratégiák fejlesztésére szolgál, kérdések strukturált szettjeként hozzájárul a sikeres elkötelezési stratégia kialakításához.

 

Az egész rendszer alapját a már korábban említett célok – vízió – trendek hármas alkotja), ezek határozzák meg a digitális média felhasználásnak módját. A trendek megmutatják a társadalmi, politikai, technológiai és egyéb változásokat, amelyek azt éreztethetik az intézményben, hogy szükséges változtatni a működésen. Ha ezt mindenki felismeri, akkor a stratégia előkészítésének egyik első kulcseleme, a változtatás vágya tovább fokozódhat a lelkesedésig, amikor már mindenki energiát fektet abba, hogy jobb jövőt alakítson ki az intézményben. Ez az intézményi alap, amely a sikeres stratégia elengedhetetlen feltétele.

Ezt azok a dolgok (assets) követik, amelyekkel az intézmény rendelkezik (kínálat, pozicionálás, értékek, stb.). Fontos a közönség ismerete is, hiszen részben az ő igényeik kiszolgálása az intézmény fő feladata. Ha a közönség paramétereit kiismertük, akkor következhet az elérés (reach) megtervezése, vagyis például olyan kérdésekre kell választ adni, hogy hol található meg online a közönség és hogyan lehet kapcsolatba lépni velük.

Az egyik legfontosabb lépés az elkötelezés megtervezése, melynek célja az intézmény és közönsége közti kapcsolat fejlesztése. Ennél a pontnál a következő kérdések merülhetnek fel: hogyan lehet közösséget építeni? Hogyan lehet bevonni a közönséget a múzeum munkájába? Mit lehet nekik kínálni, hogy fenntartsák az érdeklődésüket? Az elkötelezés (engagement) a meglévő kapcsolatok erősítéséről és a közönséggel való értékcseréről szól, azonban először el kell érni a közönséget ahhoz, hogy elköteleződjenek a múzeum mellett, majd pedig segítsenek értéket teremteni. Az elérés és az elkötelezés együttesen határozza meg, hogy a digitális elkötelezés-stratégia hogyan kapcsolja össze a rendelkezésre álló forrásokat a közönséggel annak érdekében, hogy a vízió teljesüljön.

Ha az elkötelezés stratégiája is elkészült, akkor következhet magának folyamatnak a megtervezése, kezdve a mérésektől (pl. mit tekintünk sikernek?) a csatornák meghatározásán keresztül (médiumok, tartalmak) az iránymutatásokig (pl. ki, miért felelős).

A rendszer múzeumok, kiállítások esetén például a következőképpen nézhet ki:

 

A Visser-Richardson szerzőpáros egy rövid kiadványt is megjelentetett a kulturális területen való digitális elkötelezésről, amely a stratégia kialakításának minden lépését részletesen bemutatja. A Digital engagement in culture, heritage and the arts letölthető itt >>

A szövegben szereplő ábrák Jim Richardson és Jasper Visser Digital engagement in culture, heritage and the arts című művéből származnak, melyeket  a Creative Commons Share-Alike licensze alapján közlünk. 

Kapcsolat

MNM OMMIK

1053 Budapest
Magyar u. 40.
Telefon: 06-1-327-7700/598
E-mail: ommik@hnm.hu
Web: ommik.hu

Kapcsolat

Magyar Nemzeti Múzeum

1088 Budapest
Múzeum krt. 14-16.
Telefon: 06-1-327-7749
E-mail: info@hnm.hu
Web: www.hnm.hu