6. Gyakorlati tanácsok

A szerződések típusai és a pénzügyi elszámolás módjai.

 

SZERZŐDÉSEK TÍPUSAI

Tradicionális típusú szerződés:

 A fizikai megvalósítás tradicionális megközelítése azt jelenti, hogy a tervezés és a kivitelezés tevékenységei elkülönülnek, vagyis a beruházó a tervezésre és a kivitelezésre egymástól független közreműködőkkel köt megállapodást, így a tervező és a kivitelező között szerződéses kapcsolat nem jön létre. Mind a tervezőnek, mind a kivitelező vállalkozónak lehetnek alvállalkozói, amelyekkel a beruházónak nincs közvetlen jogi kapcsolata, bár a mérnökön keresztül kikötéseket fogalmazhat meg az alvállalkozók alkalmazásával kapcsolatban. Hátránya a tradicionális típusú szerződésnek, hogy a tervező és a kivitelező között nem alakul ki olyan kapcsolat, amelyen keresztül a tervező figyelembe vehetné a megvalósíthatóság speciális szempontjait. Az információáramlás a tervezéstől a kivitelezésig egyirányú és közvetett, a beruházón, illetve a mérnökön keresztül megy végbe. A tradicionális forma előnyökkel is jár a beruházó számára, hiszen teljes mértékű ellenőrzést gyakorolhat saját létesítményének megvalósítási folyamata fölött. Ez viszonylag nagyfokú rugalmasságot biztosít számára, megkönnyítve a menet közben adódó módosítások véghezvitelét. Előnyt jelent továbbá, hogy a megvalósítás részekre osztásával a beruházó kiválaszthatja azokat a szakvállalatokat, amelyek a leghatékonyabban és legolcsóbban képesek elvégezni az adott tevékenységet.

Kulcsrakész típusú szerződés

 Ennél a típusnál a beruházó egyetlen vállalkozóval, a kulcsrakész fővállalkozóval köt szerződést a létesítmény komplett fizikai megvalósítására. Ez azt jelenti, hogy a beruházóval szemben egyetlen szervezet vállal egyszemélyi oszthatatlan felelősséget a megvalósítás egészének sikerességéért. Ennek a szerződéstípusnak előnye, hogy egyszerű és közvetlen kapcsolattartás alakul ki a beruházó és a kulcsrakész fővállalkozó között és az alapvető szerződéses kapcsolatok átfedik az alapvető információs kapcsolatokat. A beruházónak nem szükséges rendelkeznie a létesítménymegvalósításhoz kötődő nagy szervezettel. A létesítménymegvalósítás gyorsabbá válik azáltal, hogy a tervezés és a fizikai megvalósítás összhangban van, így ez a két munkafolyamat átfedéssel valósulhat meg. A beruházó számára további előnyt jelent az, hogy nem ő vállal felelősséget a megvalósításért hanem a kulcsrakész vállalkozó. Hátrányai ennek a típusnak, hogy a beruházó már a folyamat kezdetén elkötelezi magát a komplett megvalósítás egészére, amely kevés módosítási lehetőséget tesz lehetővé a későbbiekben. A kulcsrakész fővállalkozásra alkalmas vállalatok száma kevés a tervező és kivitelező cégek számához képest, így a versenyeztetés lehetősége korlátozott. A kulcsrakész szerződéstípusnak többféle módosult változata fordul elő, amelyek az alábbiak:

Félig kulcsrakész modell:

A beruházó szerepe a klasszikus kulcsrakész típusnál aktívabb. Ekkor a kulcsrakész fővállalkozó csak a létesítmény fő technológiai folyamatainak megvalósítását végzi, míg a beruházó magára vállalja az ún. melléklétesítmények tervezését és kivitelezését.

Termék a kézben modell:

Ebben az esetben a kulcsrakész fővállalkozó egy meghatározott ideig részt vesz az elkészült létesítmény üzemeltetésének irányításában, biztosítva ezzel az üzemszerű működés teljesítményparamétereinek stabilizálását. Ez alatt az idő alatt a beruházó szakemberei is megfelelő jártasságra tesznek szert az üzemeltetési technológiában.

Profit a kézben modell:

Az előbbitől annyiban tér el, hogy a kulcsrakész fővállalkozó részt vesz az új létesítmény vezetésében, irányításában is. Feladata az, hogy továbbadja a beruházónak a szükséges vezetési és marketingmódszereket.

Menedzsment-szerződés

A szerződések ezen fajtájának kialakításakor az a célkitűzés játszott szerepet, hogy az előző típusok hátrányait kiküszöböljék, előnyeit pedig hasznosítsák. A cél olyan szerződéstípus létrehozósa volt, amely biztosítja a tervezés és a kivitelezés közötti koordinációs kapcsolatot, és ezzel egy időben a beruházónak nagyobb mértékű ellenőrzési és irányítási lehetőséget biztosít. Ezeket a célokat egy olyan szerződéstípussal valósították meg, amelyben a beruházó egy beruházás szervezésre, -vezetésre és -irányításra szakosodott ún. menedzsment-vállalkozót bíz meg arra, hogy az biztosítsa a tervezés és a kivitelezés összehangoltságát. A kulcsrakész modellhez hasonlóan a menedzsment modellnél is jelentkeznek azok az előnyök, amelyek a kivitelezés és a tervezés összehangoltságából fakadnak. A beruházó a menedzsment-vállalkozón keresztül érvényre juttathatja a megvalósítás közben felmerülő módosítási igényét, így jelentős mértékű ellenőrzést gyakorolhat a megvalósítás munkafolyamata fölött. A beruházó nincs ráutalva egy kulcsrakész vállalkozóra annak eldöntésében, hogy mely tervező, illetve mely vállalkozó vegyen részt a megvalósítás folyamatában. Előnyt jelent a beruházó számára az is, hogy nem szükséges rendelkeznie a létesítménymegvalósítás szervezetével, mert ezt a menedzsment-vállalkozó biztosítja számára. A felelősség a megvalósítás komplettségéért, időtartamáért, minőségéért megoszlik a beruházó és a menedzsment-vállalkozó között. Jóllehet, a munkafolyamatoknak a tradícionális szerződéstípusnál magasabb fokú integrációja érhető el, a kulcsrakész modell esetében megvalósuló teljes koordináció nem valósítható meg a menedzsment modell alkalmazásával.

A menedzsment-szerződéseknek az alábbi változatai különböztethetők meg:

• Egyszerű menedzsment-modell:
  Ennek a változatnak a legfontosabb sajátossága az, hogy a menedzsment-vállalkozó csak a kivitelező vállalkozóval és a beruházóval van közvetlen szerződéses kapcsolatban, míg a tervezővel nem, a tervező pedig csak a beruházóval van közvetlen kapcsolatban. A tervezés és a kivitelezés közötti kapcsolatot a beruházó és a menedzsment-vállalkozó által kialakított ügyrend hivatott biztosítani, amelyhez a többi szereplőnek alkalmazkodnia kell. Ez a tradícionális szerződéstípusnál összehangoltabb munkát eredményez a tervező és a kivitelező közötti kapcsolattartás terén.
• Tervezés plusz kivitelezés-modell:
  Ez a modell annyiban tér el az előzőtől, hogy itt a tervező és a menedzsment-vállalkozó között is közvetlen szerződéses kapcsolat van, amely a tervezési és kivitelezési folyamat még magasabb fokú integrációját eredményezi. 
• Projektmenedzsment-modell:
  Itt a menedzsment-vállalkozó a beruházó cég szervezetén belül található, így együttesen hozzák létre a komplett megvalósításért felelős szervezeti egységet. Egy másik lényeges különbség az előző változatokhoz képest, hogy ez esetben a menedzsment-vállalkozó nem csak irányítási, kapcsolattartási tevékenységet lát el, hanem tervezőként, vagy vállalkozóként is részt vesz a folyamatban. Attól függően, hogy a menedzsment-vállalkozó mely tevékenységekbe kapcsolódik be, dominánssá válhatnak a tervezési, vagy a kivitelezési szempontok. (Görög, 1996, 47-61)

A PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS MÓDJAI

A létesítményi projektek megvalósítása jelentős mértékű tőkebefektetést igényelnek. Ez a tőke általában csak hosszabb időszakon keresztül, a már megvalósult működés után térül meg. A befektetőnek az az érdeke, hogy a befektetett pénz minél jobban megtérüljön. Ennek érdekében különböző pénzügyi-gazdasági technikákon keresztül megalapozott pénzügyi tervet készítsen.

A pénzügyi elszámolás a létesítmény fizikai megvalósításával összefüggő költségkockázatok elosztásának eszköze, és mint ilyen, kiindulópontját képezi annak a számítási eljárásnak, amely alapján a fizikai megvalósítás ellenértéke a vállalkozó számára elszámolásra kerül. Az elszámolások módját elsődlegesen a szereplők pénzügyi kockázatvállalása határozza meg. Ez alapján az alábbi elszámolási típusokat különböztetjük meg:

Ár bázisú elszámolási módok

Az ár bázisú elszámolási módok közös jellemzője, hogy a vállalkozói ára bekerülési összeg- előzetesen rögzítésre kerül a beruházó és a vállalkozó között rendszerint már az ajánlatadáskor, de legkésőbb a szerződéskötéskor. Ebből adódóan a megvalósítás során a költségekben bekövetkező változások kockázatait, illetve azok következményeit a vállalkozó viseli. Az ár bázisú fizetési módok fajtái a következők lehetnek:

Átalányár:

A vállalkozó és a beruházó a vállalkozó által végzett munka egészére egyetlen összegben állapodik meg, amely a vállalkozó tevékenységének ellenértéke.

Egységár:

Az árak rögzítésére ugyancsak előzetesen kerül sor, de nem egyetlen összegben, hanem több egységár formájában. Az egységár vonatkozhat anyagmennyiségre, illetve tevékenységek, szolgáltatások egységnyi mennyiségére, de az elkészült létesítmény, illetve az ahhoz kapcsolódó munkafolyamat egy adott, egységesíthető részhalmazára is. Az ár bázisú elszámolási módok hátrányos következménye, hogy a rögzített ár kialakításakor a vállalkozó figyelembe veszi az összes előre látható költsége mellett a nyereségét és a nagyfokú bizonytalanság pénzügyi következményeit, amelyek rejtett formában jelennek meg az ár kialakításakor. A vállalkozó hajlamos felülbecsülni az árakat, amely a beruházó számára hátrányos, más esetekben viszont a versenyhelyzet következtében a többi vállalkozónál alacsonyabb árakat ajánlani, amely pedig hatással van a megvalósítás minőségére és idejére. Az ár alapú elszámolás másik nagy hátránya, hogy a megvalósítás közben fellépő - előre nem látható költségnövekedések, illetve költségcsökkenések tekintetében rugalmatlanul viselkedik. További hátrányként említhető, hogy a tervezés és a kivitelezés munkafolyamata nem, vagy csak kis mértékben kerülhet átfedésre. Ezeket a hátrányokat az alábbi módszerekkel lehet mérsékelni:

• Vegyes alkalmazás:
  Az átalányár alkalmazásának hátrányai csökkenthetők, ha az egyösszegű átalányár mellett bizonyos előre láthatóan a munka közben változó, vagy előre meghatározhatatlan árú munkafolyamatokra egységárakat szabnak meg. Így a változásoknak megfelelően az eredeti munkaterjedelemre vonatkozó átalányár a mennyiségi változások és az egységárak alapján módosítható.
• Csúszóár klauzula:
  Elsősorban az inflációnak a vállalkozó számára negatív következményeit csökkenti. Az előre meghatározott ár az anyagár és a munkabérek emelkedésének megfelelően kompenzálásra kerül. Bevezetése az ár bázisú elszámolásokban csökkenti a vállalkozónak azt a hajlamát, hogy túl magas rejtett tartalékot építsen az árba.

Költség bázisú elszámolási módok

Ezen elszámolási módok jellemzője, hogy a megvalósítás ellenértéke a vállalkozó általános költségeire és nyereségére fedezetet nyújtó díj kivételével nem kerül előre rögzítésre. Minthogy a beruházó teljes mértékben vállalja a pénzügyi kockázatokat, a sikeres alkalmazásnak feltétele, hogy a beruházó aktívan részt vegyen a megvalósításban. A mérnök ellenőrző szerepének érvényesülnie kell. Ezzel az elszámolási móddal kiküszöbölhetőek az ár bázisú mód hátrányai, viszont az a tény, hogy a vállalkozó érdekelt a magas költségek érvényesítésében, konfliktushelyzetet teremthet a beruházó és a vállalkozó között. A beruházó számára hátrányt jelent, hogy ő vállalja a pénzügyi kockázatot.

Cél bázisú elszámolási módok

A cél bázisú elszámolási módok az előző két mód azon hátrányát igyekeznek kiegyenlíteni, hogy a kockázatot teljes mértékben csak az egyik fél vállalja. A kockázat megosztása az alapján történik, hogy a megvalósítás mennyire felel meg az előre rögzített célkitűzéseknek. Ezek a célkitűzések irányulhatnak költségre, teljesítményre, határidőre, illetve ezek valamely kombinációjára. Léteznek költségcélhoz, határidőcélhoz, illetve teljesítményparaméter-célhoz kötődő elszámolások.